A tópart menti fák árnyékában álltam,s néztem egyre távolodó alakját...

Már kora reggel fényes napsütés köszöntötte Köln lakóit,köztük engem. A mai nap számomra azonban más okból bírt különleges jelentőséggel. Ma van új életem első napja.

  Hat éves voltam,amikor német származású Édesanyám úgy döntött,elhagyjuk Magyarországot,és szeretett édesanyjához költözünk.. Németországba. A költözés oka brutális apám volt - soha nem gondolok rá "valódi" apaként-, aki rendszeresen ivott, lelki-fizikai terrorban tartva imádott Anyukámat.

Anya... Rég gondoltam már Rá. Olyan rég nincs már Velem..

Az apám fosztott meg tőle. Mikor megtudta,hogy Anya nem viseli el tovább, haragra gerjedt. A szokásosnál is jobban leitta magát,és tombolt,mikor hazaért. Üvöltött, fenyegette Anyát,de Ő a sarkára állt, nem hagyta,hogy a gazember tovább kínozza. Apám erre elveszítette maradék önuralmát,és ütni kezdte a gyenge,védtelen asszonyt. Anyám kétségbeesetten sikoltozott,s a nevem kiabálta.

- Bújj el, Tamás!-néha még most is hallom kétségbeesett hangját. Aztán egy nagy csattanás, elhallgatott... Hatalmas csend szakadt a házra.